Mi az a zöldkártya?

A köznyelvben zöldkártyának nevezett dokumentum a gépjárművek meghatározott időközönként kötelezően elvégzendő környezetvédelmi felülvizsgálatát követő igazolás, amely bizonyítja, hogy az autó által kibocsátott levegőszennyező anyagok nem haladják meg a megengedett mértéket. Az eredményes vizsgálatot követően igazoló lapot kapunk, valamint a hátsó rendszámtáblára kis címkét (plakettet) ragasztanak. A belső égésű motorral vagy belső égésű motor és más hajtási mód kombinációjával felszerelt személygépkocsi, tehergépkocsi, vontató és autóbusz tulajdonosának vagy üzemben tartójának kötelezettsége, hogy a környezetvédelmi felülvizsgálatot elvégeztesse.

Új gépkocsi forgalomba helyezése

A jármű első hazai forgalomba helyezése a magyar hatósági engedély és jelzés kiadásával, valamint a jármű nyilvántartásba vételével valósul meg. Környezetvédelmi felülvizsgálat szempontjából az új gépkocsi márkaszervizben történő értékesítéséhez kedvezmények fűződnek. Mérések elvégzése nélkül is megfelelőnek minősíthető az új autó, és kiadható a környezetvédelmi igazolólap és a plakett, ha jellemzői megfelelnek a gyártó által meghatározott valamennyi átadási, műszaki és minőségi követelménynek.

Használt gépkocsi környezetvédelmi felülvizsgálata

Az átlagos séma szerint az autót a szakszervizben újonnan üzembe helyezik, majd a környezetvédelmi felülvizsgálat szempontjából azokat a szabályokat kell alkalmazni, amelyek a soron következő vizsgálati rendet állapítják meg. Bár a korábbi gyakorlathoz képest már korántsem olyan tipikus, de még mindig nem elhanyagolható azoknak az autóknak a száma, amelyek használtan kerülnek az országba, és ezeknél természetesen nem alkalmazható az új autóknak biztosított kedvezményes eljárás.
Ezen kívül is előfordulnak még olyan esetek, amikor az autót soron kívüli vizsgálatnak kell alávetni:

  • A külföldről behozott autók környezetvédelmi felülvizsgálata a hatósági engedélyek kiadásának egyik feltétele. Az így "honosított" gépjármű következő felülvizsgálata már az általános szabályok szerint számítandó.
  • A gépkocsi kipufogógázának szennyezőanyag-tartalmát a közúti forgalomban és a telephelyi ellenőrzés során a területi közlekedési felügyelet kontrollálja. Ha a dízelmotoros gépkocsi füstölése olyan mértékű, hogy vélelmezhető, hogy a kipufogógáz szennyezőanyag-tartalma az előírtnál magasabb, akkor a területi közlekedési felügyelet eljárása során, illetve a rendőrhatóság jelzése alapján a gépkocsit 15 napos határidővel a környezetvédelmi jellemzők ellenőrzésére berendeli. A zavarjelző (MIL) lámpa járó motor mellett hibát jelez, 2005. december 31-ig az ellenőrzést végző az Igazolólap "Érvényesség korlátozása" rovatába, amennyiben az még üres, "MIL" bejegyzést tesz. 2006. január 1-jétől, illetve ha az igazolólapon már szerepel MIL bejegyzés, akkor elrendelik a soron kívüli ellenőrzést.

Ha a gépkocsi a közúti vagy a telephelyi ellenőrzés, illetőleg az időszakos vizsgálat alkalmával végzett műszeres mérés szerint a gépkocsitípusra a 7/2002. (VI. 29.) GKM-BM-KvVM együttes rendeletben meghatározott megengedhető legmagasabb mértéknél többet szennyez, a területi közlekedési felügyelet a helyszínen az igazolólap érvényességét 15 napra korlátozza, és a plakettet a rendszámtábláról eltávolítja.

Ha a dízelmotoros gépkocsi a 7/2002. (VI. 29.) GKM-BM-KvVM együttes rendelet szerint megengedhető legmagasabb érték kétszeresénél több füstöt bocsát ki, a területi közlekedési felügyelet a helyszínen.

  • az igazolólap érvényességét 5 munkanapra korlátozza, és
  • a plakettet a rendszámtábláról eltávolítja, valamint
  • a gépkocsit a környezetvédelmi jellemzők ellenőrzésére berendeli

A felülvizsgálat gyakorisága
A felülvizsgálat gyakorisága több szempont figyelembe vételével állapítható meg. Egyes esetekben kizárólag a gépjárművet meghajtó motor fajtáját kell vizsgálni, máskor vizsgálni kell, hogy az első forgalomba helyezés óta mennyi idő telt el, illetve mérvadó, hogy használják-e a járművet áru- vagy személyszállításra, illetve mentésre.

Meddig érvényes a zöldkártya?
A soron következő környezetvédelmi felülvizsgálat esedékessége - a korábbi ellenőrzéshez képest - az igazoló lap és a plakett érvényességi határidejétől függ, és ezen érvényességi határidőn belül kell elvégeztetni a következő vizsgálatot. Az érvényességi idő:

  • hagyományos Otto-motoros, szabályozatlan keverékképzésű katalizátoros gépkocsi, valamint a b) és c) pont hatálya alá nem tartozó dízelmotoros gépkocsi esetében egy év;
  • szabályozott keverékképzésű, katalizátoros gépkocsi -, és legalább az ENSZ EGB 83.02./C, illetve 49.02./B vagy az azoknál szigorúbb, továbbá az azokkal külön jogszabály szerint egyenértékű előírásokat kielégítő dízelmotoros gépkocsi esetében - a közúti közlekedési szolgáltatásokhoz használt gépkocsi kivételével - a gépkocsi első használatbavételének évét követő
    • 6 naptári éven belül két év
    • 6 naptári éven túl egy év
  • a közúti közlekedési szolgáltatásokhoz használt szabályozott keverékképzésű, katalizátoros-, és legalább az ENSZ EGB 83.02./C, illetve 49.02./B vagy az azoknál szigorúbb, továbbá az azokkal külön jogszabály szerint egyenértékű előírásokat kielégítő dízelmotoros gépkocsi a gépkocsi első használatbavételének évét követő
    • 4 naptári éven belül két év
    • 4 naptári éven túl egy év
  • egyéb üzemű gépkocsi esetében a beépített belső égésű motor, a használati mód és az első használatbavétel évét követően eltelt idő, az 1-3. pontok alapján meghatározva

Mit vizsgálnak a környezetvédelmi vizsgálat során?
A gépkocsi környezetvédelmi felülvizsgálata során a kipufogógáz szennyezőanyag tartalmát vizsgálják, amelynek megengedett legnagyobb mértékét, valamint a szabályozott keverékképzésű motorok légviszonyára vonatkozó követelményt a gyártó az általa kibocsátott műszaki dokumentációban (javítási kézikönyv, vizsgálati, beállítási utasítás stb.) rögzíti. A dízelmotoros járművek esetében a gyártó által előírt füstölési érték az ENSZ EGB 24. számú előírás, illetve azzal külön jogszabály szerint egyenértékű előírások szerint a füstölés alapján történő jóváhagyást jelző táblán feltüntetett adat.
A gyártó által kibocsátott dokumentációban szereplő adatok helyett alkalmazható a Közlekedési Főfelügyelet által elfogadott kiadványokban, adatbázisokban az adott típusra (változatra, kivitelre) megadott érték. A Közlekedési Főfelügyelet a jóváhagyott adatforrások listáját évente közzéteszi a GKM hivatalos lapjában.
Az 1969. július 1-je előtt gyártott négyütemű Otto-rendszerű motorral meghajtott gépkocsit a motor normális működése mellett elérhető legalacsonyabb kibocsátási szintre kell beszabályozni, és az és az így elért értékkel megfelelőnek kell minősíteni.
Speciális szabály vonatkozik a közúti forgalomban részt vevő, verseny céljára kialakított gépkocsikra. Ezeknél a járműveknél a területi közlekedési felügyelet engedélyezési eljárás keretében határozatban állapítja meg a motor beállítási adatait és a megengedett kibocsátási értékeket. Az engedélyező határozatot a versenygépkönyvvel együtt kell tartani.

ALPOK SERVICE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
9700 Szombathely, Zanati u. 5.  |  Tel.:94/510-950, Fax:94/510-949  |  E-mail:
Home    |    Ajánlatkérés    |    Adatvédelem    |    Impresszum    |    Sitemap
Webshark